Szobáink



A Hét Csillag Üdülő és Konferencia Központ három csillagos panzió minősítéssel rendelkezik, amelyben 22 szoba és 52 férőhely áll a vendégek rendelkezésére. Az „A” épületben 7 szoba található. A „B” szárnyában kilenc szoba áll a vendégek rendelkezésére. „B” épületben a földszinten öt az emeleten négy szoba.

Az impozáns épületet 2003-ban adták át, 2020-2021 folyamán megtörtént teljeskörű felújítása, átalakítása. Az épületben a hagyományos elrendezésű szobák mellett, különleges atmoszférájú galériás szobák is találhatóak. A főépület szobái iparművészek által tervezett egyedi bútorokkal vannak berendezve. A szobáink két, három ágyasok és pótágyazhatók, egy részük francia ágyas, nagy részük egy személyes ágyakkal van ellátva. A kisgyermekes családok számára babaágyat tudunk biztosítani. Mindegyik szoba önálló, zuhanykabinos fürdőszobával rendelkezik. A szobák klimatizáltak. Minden szobánk korszerű egyedi berendezéssel ellátott. A legapróbb részletekig figyelünk arra, hogy a vendégek otthonosan és komfortosan érezzék magukat.

A szobákat, közösségi tereket művészi műemlékfotók díszítik, amellyel szeretnénk ráirányítani a vendégek figyelmét a Felső-Tisza-vidék csodálatos templomaira. A recepcióban kiadványok, útikönyvek, túratérképek hívják fel a figyelmet a régió legszebb örökséghelyszíneire, túraútvonalaira. Lehetőséget biztosítunk helyi kézműves termékek, ajándéktárgyak vásárlására is.

A(z) hetcsillag oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.
Rendszerüzenet